A FIATAL KUTYA NEVELÉSE
Fejezet a Vadászkutyák c. könyvből
fiatal kutya nevelése

A kutya nevelését abban a pillanatban kell elkezdeni, amint átlépte az új otthona küszöbét. Az új környezetben eltöltött első hetek sorsdöntő szerepet játszanak a kölyökkutya életében. Az ekkor szerzett élmények, benyomások és érzelmi kötődések egy életre szólnak. Ezért az első perctől kezdve nagyon kell ügyelni a következetesen szeretetteljes bánásmódra. A kiskutya az első napokban nélkülünk is nagyon sokat tanul, hiszen az új környezet minden ingere újdonság a számára, és ő komoly pofácskával vagy éppen hancúrozva, de egyfolytában „jegyzetel” és tanul.

A fiatal kutya nevelésénél kiemelt szerepe van a rendszerességnek: a kölyök életritmusát a család napirendjéhez jól illeszkedve kell kialakítani. Az étkezés ideje és helye mindig azonos és állandó legyen. A játékra, az alvásra, az egészségügyi sétákra és a hosszabb sétákra szolgáló idő is úgy rendezze a kutya életét, hogy igényei és szükségletei harmonizáljanak a család életritmusával.

Nem könnyű feladat a kölyöknevelés, hiszen meg kell értenünk azt is, amit a kutya a sajátos nyelvezetén, a testbeszéddel akar a tudomásunkra hozni. Meg kell tanulnunk a kutya jelzésrendszerét, hiszen az ő gondolatait, érzéseit megértve sokkal eredményesebben és könnyebben érhetjük el azt, hogy az általunk adott jelre – legyen az szó, fütty vagy mozdulat – az általunk megkívánt viselkedéssel reagáljon. Mivel a magyar vadászkutya – a természetéből adódóan – engedelmeskedni akar gazdájának, a mi feladatunk szinte csak annyi, hogy a számára egyértelműen fejezzük ki a kívánságainkat.

A tanítás során, ha a kutyával sikerült az első lépésben megértetnünk a kérésünket, a továbbiakban a kívánság végrehajtása kötelező! Tudomásul kell vennie, hogy a gazda a falkavezér, ő dominál, a kutya önállósága csak a gazda által megszabott határokig terjedhet! Szuka kutyáknál szinte sohasem okoz nehézséget a falkavezéri szerep megőrzése. A „kamaszodó” (6-7 hónapos) kanok időnként „megkérdőjelezik” a gazda kívánságának fontosságát. Ilyenkor határozott és kérlelhetetlen fellépéssel győzhetjük meg a fiatal kutyát. A kutyák is egyéniségek, nagy különbségek vannak nem csak az egyes fajták, hanem fajtán belül az egyes egyedek között is. Általában azonban elmondható, hogy a magyar vizsla „lágyabb” természetű, de például az erdélyi kopó határozottabb, akaratosabb, ezért keményebb bánásmódot igényel. A nevelés minden esetben kiegyensúlyozott és következetes legyen!

A fiatal kutyát finom érzékkel kell nevelni, hiszen hiába született kiváló genetikai tulajdonságokkal, ha a vele született ösztönök felébredését és rögzülését elfojtjuk azzal, amikor túlfegyelmezzük a kutyát vagy hiányoznak az ösztönöket „előhívó” ingerek.

A kölyökkutya csak néhány percig tud folyamatosan koncentrálni, ezután az őt körülvevő ingeráradatból valami biztosan eltereli a figyelmét. Így a kezdeti „kiképzés” ne legyen több valamilyen egyszerű feladat végrehajtásánál: például füttyjellel behívjuk, és ha hozzánk jött, bőséges dicséretet kap. A kiskutyában néhány ismétlés után tudatosul, hogy a behívó jel számára pozitív élményt nyújt és örömmel teljesíti a kívánságunkat. E „feladat” teljesítése után hagyjuk szabadon futkározni, játszani. Mivel a felnőtt vadászkutyától a maximális vezethetőség és az abszolút önálló munka keverékét várjuk el, a nevelés során a helyes arányokra nagyon kell vigyázni. A kutya fejlődésével párhuzamosan egyre több lehet a „munka”, egyre szigorúbb a fegyelem, de legalább ugyanennyi szabadságot is kell biztosítanunk. Ilyenkor hagyni kell, hogy a fiatal kutya a saját érzései, gondolatai szerint cselekedjék, ezáltal a veleszületett képességei mind jobban kibontakoznak.

A jólneveltség követelményeit igyekezzünk játékosan, a napi séták közben, a fiatal kutya figyelmét és idegrendszerét nem túlterhelve, folytonos dicséretek mellett begyakorolni. Ezzel érjük el azt, hogy a kutya valóban örömét leli, amikor a gazdája kívánságát teljesítheti.

A fiatal kutya neveléséhez szervesen hozzátartozik a többi kutyával való kommunikáció is. Ha a család több kutyát tart, a saját „kutyafalka” magától értetődően kialakul. Amennyiben a kutyának a családon belül nincs fajtársa, igen szerencsés, ha a kutyatartó ismerősök, barátok közös sétákat tesznek és így biztosítják, hogy lazább kutyafalkát alkotva a kutyáik szabadon élhessék meg a természetes kutyaéletet is.

Az egyedüllétet is meg kell tanulni

A kutya jólneveltségéhez az is hozzátartozik, hogy akár több órára magára hagyhatjuk és nem kell attól tartanunk, hogy zajongása miatt megromlik a szomszédokkal való kapcsolatunk. A kutyának meg kell szoknia, hogy nem tartózkodhat örökké a falkájával.

Az egyedüllét gyakorlásánál is fontos a fokozatosság és a dicséret. Az étkezés utáni pihenő a legalkalmasabb arra, hogy megkezdjük e lecke gyakorlását. Amint a kölyök a fekvőhelyére ment, megnyugtató szavak kíséretében fokozatosan távolodjunk el tőle és kicsit hangosabban csukjuk be a lakás bejárati ajtaját. Igyekezzünk a kutya számára észrevétlenek maradni és figyeljünk. Lehet, hogy már az első próbálkozásnál sikert érünk és a szundikáló kölyök túl is van az egyedüllét megrázkódtatásán. Az is előfordulhat, hogy a kiskutya nyöszörögni, sírdogálni kezd. Előbb-utóbb minden bizonnyal elfoglalja magát a fekhelyén lévő játékkal vagy elszenderedik. Amennyiben továbbra is hangosan sírdogál, enyhe dorgálásban kell részesíteni és újra magára hagyni. Ha a kiskutya csendben van, rövid idő múlva menjünk hozzá és simogatással, dicsérettel éreztessük vele elégedettségünket és azt, hogy „magánya” csak átmeneti, sohasem hagyjuk őt végleg magára. Ezután fokozatosan növelhetjük az egyedüllét időtartamát. Gondoskodjunk arról, hogy a kutya játékai és ivóvize mindig a rendelkezésére álljon. Hazaérkezésünkkor a kutya mindig kitörő örömmel fogad, „elmondja”, mi minden történt vele a távollétünkben. Ha ilyenkor is dicséretben részesül, könnyebben elviseli az egyedüllétet.

A pórázhoz való szoktatás

Ezt a gyakorlatot otthoni körülmények között célszerű elkezdeni. Először csak a nyakörvet tegyük rá, naponta többször, egyre hosszabb időtartamra. A kölyökkutyák többsége az első néhány alkalommal meg akar szabadulni az ismeretlentől, vakargatja a nyakát, a füle tövét, de gyorsan hozzászokik a nyakörvhöz. Ha ez megtörtént, néhányszor erősítsük fel a pórázt is és a lakáson belül tegyünk „sétát”. A kiskutyával többször megállva, megdicsérve, megsimogatva, újra elindulva szoktassuk ahhoz, hogy a gazda és a kutya között a póráz megbízható kapcsolat. Haladjunk ütemesen, ez jobban ösztönzi a kölyköt a követésre, mint a lassú séta. Eleinte közömbös, melyik oldalunkon jön a kölyök, csupán azt kell elérnünk, hogy megszokja a pórázon való közlekedést. Ha a kiskutya hátramarad és megfeszül a póráz, sohase rántsuk előre, hanem felé fordulva guggoljunk le és jutalomfalatot nyújtva felé hívogassuk út magunkhoz. Amennyiben ez sikerrel járt, a kiskutya megérdemli a dicséretet. Ezt követően induljunk el újra.
A nevelés következő lépéseként a fiatal kutyát szoktassuk ahhoz, hogy a bal oldalunkon közlekedjen. Ha előre vagy oldalra kitér, vagy húz, könnyedén rántsuk meg a pórázt, eközben mondjuk: „gyere rendesen”. A teljesítést dicséret kövesse. Mindig türelmesek legyünk, hiszen eltart egy ideig, amíg a kölyök megérti, mit kívánunk tőle. Fontos, hogy a kutya számára a nyakörv és a póráz használata mindig kellemes élményhez társuljon!
A pórázon való sétáltatást el kell különíteni a később elsajátítandó láb melletti követéstől, ezért a parancsszó is legyen más. A pórázon való sétakor csak annyi a követelmény, hogy a kutya ne húzzon és ne rángasson, a póráz engedte keretek között szabadon lassíthat és szimatolgathat.
A pórázt és a nyakörvet mindig ugyanazon a helyen, például az előszobában tartsuk! Amikor a kutyánk ezen a helyen toporog, bökdösi a póráz végét, kérdezzük meg: „menjünk le?”. Rövid időn belül a kutyából örömteli reakciót vált ki, ha a pórázért nyúlunk és azt feltesszük rá.
Séta során, a fiatal kutya számára biztonságos és nyugodt helyen, távol a közlekedéstől próbáljuk meg szabadon engedni. Eleinte a közelben lehetőleg ne legyen más kutya és ne hagyjuk messzire eltávolodni, többször hívjuk vissza. Amint visszajött, alaposan dicsérjük meg (jó módszer, ha ilyen esetre készenlétben tartunk a zsebünkben némi jutalomfalatot). Amikor a kiskutya messzire fut tőlünk, ne fussunk utána, hanem a hívó parancs elhangzásával egyidejűleg induljunk az ellentétes irányba. A kutyák túlnyomó többsége azonnal elindul a gazdája felé, attól félve, hogy a gazdi otthagyja. Ha a gazdához ért, kijár neki a dicséret!

A kiképzés alapelvei

A fiatal vadászkutya nevelésének és kiképzésének jelmondatát úgy fogalmazhatjuk meg: kiváltani és jutalmazni a jót, lehetőleg megelőzni, majd büntetni a rosszat. A jutalom mindig inspiráló legyen a kölyök számára: kezdetben jutalomfalat, később a gazda elégedettsége és kimutatott öröme. A készségfeladatoknál a cél elérése a jutalom: a vad keresése és elhozása után annak birtoklása. A rossz megelőzésén például a következőt értjük: a szobatisztaságra való nevelésnél, amikor azt látjuk, hogy a kölyökkutya forgolódik, szaglászik, lekuporodni készül, hangozzék el a „pfujj, rossz” figyelmeztetés, azonnal kapjuk fel a kiskutyát és vigyük olyan helyre, ahol ürítkezhet és ott dicsérjük is meg.

A másik fontos tétel: az ember viselkedése erősen hat a kutyára. Csak fegyelmezett, koncentrált, nyugodt és magabiztos kiképző képes fegyelmezett, koncentrált, nyugodt és magabiztos kutyát nevelni. Egy jól kiképzett vadászkutyához a gazda rendszeres, átgondolt és következetes munkája szükséges. A kutyánk is élőlény, neki is lehetnek rosszabb napjai, ezért a vele végzett munka közben mindig figyelni kell a „válaszait”, visszajelzéseit.

A feladatot mindig pontosan határozzuk meg, legyen eleje (figyelemfelkeltés) és vége (felszabadító parancs), ugyanarra a feladatra mindig ugyanazt a vezényszót használjuk. A parancs rövid, határozott és erélyes (ami nem azonos a nagy hangerővel), és a szokásos beszédünktől kissé eltérő hangszínű. Tapasztalat, hogy a kutya a leggyorsabban a megfelelő szó és az egyértelmű vizuális jel (mozdulat) kombinációjával adott parancsot tanulja meg. Egy adott feladat megtanításának sémája: figyelemfelkeltés (a kutyánkat a nevén szólítjuk) – parancs – ráhatás (a cselekvés késztetése) – dicséret – feloldás (feladat vége: pl. „mehetsz”).A jól végrehajtott feladat után nagyon fontos a lelkes dicsére. A fiatal kutyánál kevés a „jól van, okos” kifejezés, éreztetnünk is kell vele (dicsérő hangszínnel, simogatással, eleinte jutalomfalatokkal), hogy valóban nagyon örülünk a munkájának. Ha már rögzült az adott feladat helyes végrehajtása, kimarad a ráhatás (a cselekvés késztetése), de a parancs, a dicséret és a feloldás elemek mindig szükségesek.

Ne feledjük, a fiatal kutya idegrendszerét komolyan megterheli az intenzív fegyelmezés, ezért a jelszó: sokszor keveset. Akkor leszünk eredményesek, ha a feladatokat fokozatosan nehezítjük és a környezetet is változtatjuk. A kiképzés kezdetén a fiatal kutyát a megszokott környezete vegye körül, később a már megtanult feladatok rögzítését egyre több zavaró inger (zaj, idegen kutyák és emberek stb.) mellett végezzük.

A kutyakiképzés egyik legfontosabb eleme megtalálni az egyensúlyt, a kutyát legjobban inspiráló jutalom és a számára érthető büntetés között. Büntetés nélkül nem tudjuk elérni, hogy a kutyánk minden körülmények között, akarata ellenére is engedelmeskedjen a falkavezérnek. Nehéz eldönteni, mikor és hogyan büntessünk. Csak hideg fejjel és megfontoltan szabad büntetni, sohasem megtorolni. Mivel a kutya a büntetést a legutoljára végrehajtott cselekedetéhez köti, sohase büntessünk utólag, hanem a hibás cselekedet végrehajtása közben, esetleg közvetlenül annak befejezésekor. A büntetés mértékét mindig a kutya egyéni érzékenységéhez igazítsuk! A legtöbbször elég, ha szigorúan, rosszallóan rászólunk (a kiabálás fölösleges). Ismétlődő esetben sem szabad „feladni a harcot”, következetesen ki kell kényszeríteni az elvárt cselekedet végrehajtását. A hibásan végrehajtott feladatot mindig meg kell ismételtetni. Például ha a kutya az apport behozása közben rágni kezdi az apportot, a feladat ismétlésekor kössük pórázra, így közbeléphetünk a feladatrész hibás végrehajtása esetén.

Haladó kiképzés során előfordulhat, hogy a kutya hibás feladat végrehajtását nem tudjuk azonnal korrigáltatni, például a távolból való fektetésnél nem azonnal reagál. Ekkor a hibát közvetett módon lehet javítani, a kutyát a behívás után többször, egyre nagyobb távolságból kell lefektetni és a precíz végrehajtást kiemelten jutalmazzuk. Ha bármilyen feladatnál a fegyelem és a pontosság lazulását vesszük észre, jó hatással van az alapvető engedelmességi gyakorlatok ismétlése.

Az alapvető engedelmességi gyakorlatok

A fegyelmező gyakorlatok a kutyát engedelmesség teszik és megkönnyítik a családdal, a többi emberrel való együttélését, ezért nélkülözhetetlen tartozékai a kulturált kutyatartásnak. A fegyelmező gyakorlatok hatására a kutya számára természetessé válik a gazda elvárásaihoz való alkalmazkodás és ezek alapozzák meg az eredményes vadászati munkát is.

Az ültetés, az állítás és a fektetés tanítását – játékos formában – már 3 hónapos korban elkezdhetjük a kutya számára megszokott környezetben. De nem szabad egyszerre megkezdeni mindhárom parancs tanítását! A láb melletti követést pórázon, majd póráz nélkül és a helyben maradást csak később, a fokozatosság szigorú betartásával szabad tanítani.

A kiképzés közben ügyeljünk a póráz helyes tartására is: a végét jobb kezünkben tartva olyan hosszúra engedjük, hogy a mellettünk álló kutya és a mellünk magasságában tartott öklünk között a póráz kiegyenesedjen, de ne feszüljön. A bal kezünkkel olyan magasságban fogjuk meg a pórázt, hogy fogásigazítás nélkül bármikor és bármilyen irányból egy kisebb rántással korrigálhassuk a kutya mozgását.

Az ültetés begyakorlására a következő módszert javasoljuk: a kölyökkutyánk mellett leguggolunk vagy letérdelünk, a jobb kezünk ujjai között jutalomfalatot tartunk és azt a határozott „ülj!” parancs elhangzásakor a kutya feje fölé emeljük; ugyanakkor a kutya farát a bal kezünkkel határozottan a földre nyomjuk. A kutyának lelkes dicséret közben odaadjuk a jutalomfalatot és a bal kezünkkel változatlanul ülő helyzetben tartjuk még 20-30 másodpercig, majd a „mehetsz” paranccsal elengedjük és eltávolodunk tőle. A gyakorlatot rövid idő elteltével megismételjük, naponta többször is. Néhány nap elteltével, amikor a kutya a szó és a kézjel kombinációjára már önállóan leül, fokozatosan elhagyhatjuk a jutalomfalatot, csak a jobb kezünk mutatóujját emeljük fel – ez az ültetés kézjele. Amikor már így is jól megy a gyakorlat, a feladat rögzítése csak kéz- vagy csak hangjelre történik. A leendő vadászvizsláknál célszerű az ültetést minden behíváskor elvégeztetni, ezzel megkönnyítjük az apport szabályos átadásának későbbi begyakorlását.

Póráz segítségével az idősebb kutyának is megtanítható ez a feladat, ilyenkor a szokásos kiképzési póráztartással láb mellett vezetjük a kutyát. Az „ülj!” parancsszó elhangzása után a jobb kezünkkel tartott pórázzal fölfelé rántjuk a kutya fejét, a bal kezünkkel pedig az előbbiek szerint lenyomjuk a farát. Megdicsérjük, egy ideig ülő helyzetben tartjuk, majd a „lábhoz!” paranccsal egyidejűleg továbbindulunk.

Amikor a kutyánk már a parancsra leül, növeljük az ültetés időtartamát, majd fokozatosan néhány lépésre eltávolodunk tőle, ügyelve arra, nehogy parancs nélkül elmozduljon. Mindig menjünk vissza a kutyához, dicsérjük meg és csak ezután következik a feloldó parancs.

Az utcán közlekedve a járda előtt álljunk meg és a kutyánkat ültessük le a bal lábunk mellett. A dicséretet követően adjuk ki a „lábhoz!” parancsot és induljunk tovább. Ennek begyakorlásával azt is megelőzhetjük, hogy a kutyánk váratlanul átszaladjon az úttesten.

Az állítás: az „állj!” parancs kiadásakor egy-két lassú lépés után megállunk, közben jobb kézzel a pórázt húzva lefékezzük a kutyát, a bal kezünkkel megsimogatjuk az oldalát úgy, hogy minden simításnál a haskorchoz érve szinte benyúlunk a hasa alá, így akadályozva meg a kutya leülését. Az „áll!” vezényszót elnyújtva adjuk ki, ne olyan pattogósan, mint a többit. A feladat végrehajtását kövesse dicsére és jutalomfalat.

A fektetés minden kutya számára a legfontosabb és legjobban rögzítendő engedelmességi feladat: a kutyánkat vészhelyzetben így gyorsabban le tudjuk állítani, mint a behívással. Otthoni körülmények között, jutalomfalat segítségével kezdjük a fektetés gyakorlását is. A jutalomfalatot a tenyerünkbe szorítva álljunk vagy guggoljunk a kutya mellé; a határozott „feküdj!” vezényszó után a kutya orra előtt (szagminta vétele) lefelé, egészen a talajig mozdítjuk a tenyerünket. A bal kezünkkel megfogjuk a kutya marját és határozottan lefelé nyomjuk. Ha a kutya már nagyobb termetű, legyen ez a mozdulat hirtelen és kissé oldalra irányuló, így könnyedén kimozdítjuk az egyensúlyából és fekvésre késztetjük. Amint a kutya fekvő helyzetbe került, a szokásos lelkes dicsérettel odaadjuk a jutalomfalatot. Ha megpróbálna felállni, lágyabban ismételjük meg a parancsot: „jól van, feküdj”. Ha 5-10 másodpercig nem érezzük a kutya ellenkezését, a szokásos feloldó paranccsal útjára engedjük.

A jutalomfalat alkalmazását fokozatosan elhagyhatjuk, majd külön-külön is rögzítjük a hang- és a kézjelre történő parancsteljesítést. A kézjel is legyen mindig ugyanaz, a felemelt tenyerünkkel a föld felé intünk. A fektetés betanításához célszerű bevezetni a sípjelet is, hiszen ez jobban elkülönül a környezet zajától és nem kell kiabálni a kutyának.

Amikor a kutyánk már biztonsággal végzi a fektetési parancsot hang-, kéz-, illetve sípjelre, laza pórázon haladva adjuk ki a vezényszót. Ügyeljünk arra, hogy a kutya azonnal lefeküdjön és ne próbáljon felénk közeledni. Ezután néhány lépést teszünk előre, kicsit kivárunk és megadjuk a feloldó jelet („mehetsz”). A távolságot és a parancs kitartásának idejét fokozatosan növelnünk kell. Nem megengedhető, hogy a kutya a fekvő helyzetéből elmozduljon; ha ezt teszi, vissza kell hozzá menni és az eredeti helyére visszatolni. Idővel a feladat gyakorlásához ingergazdagabb környezetet válasszunk: kérjünk meg ismerősöket, hogy járkáljanak a fekvő kutyánk körül, de más kutyák is előfordulhatnak a követlen közelében (ezt közömbösítésnek nevezi a kutyás terminológia).

Amennyiben a kutyánk keményebb és akaratosabb az átlagosnál és a jutalomfalattal való csábítás is kevés, a fektetés tanításakor erőteljesebb módszert alkalmazzunk: a pórázt feszesen tartva az egyik lábunkkal a levegőben rálépünk és azt a föld felé tapossuk, eközben a bal kezünkkel lenyomjuk a kutya marját. Így a testsúlyunkkal kényszerítjük fekvésre az ellenszegülő tanítványt. Ha a kutya már fekszik, továbbra is rajta állunk a feszes pórázon és eközben természetesen dicsérjük!

Az eddig tárgyalt engedelmességi gyakorlatokat elsajátítva és rendszeresen gyakorolva a növendék kutyánk eljut arra a fejlettségi szintre, ahonnan már továbbléphet, új feladatokat kell megtanulnia.

A láb melletti követés elkülönül a korábban leírt pórázon való sétától. Lényege, hogy pórázon vagy anélkül a kutya közvetlenül a bal lábunk mellett jön, a póráz a legcsekélyebb mértékben sem feszül meg, állandóan követi tempónkat, járásmódunkat és irányváltoztatásainkat.

Eleinte ezt a feladatot is ingerszegény környezetben gyakoroljuk. A kutyát ültessük le, csatoljuk rá a pórázt és határozottan adjuk ki a „lábhoz!” parancsot, majd azonnal határozott léptekkel induljunk el, a pórázt a szabályos kiképzési módszer szerint tartva. Amint a kutya nekilódul és egy-két lépéssel megelőz bennünket, újra kiadjuk a „lábhoz!” parancsot és hirtelen, rövid rántással a helyére, a bal lábunk mellé kényszerítjük vissza. Ekkor a póráz újra lazává válik és a kutya valószínűleg újra nekilódul. Folyamatosan és ütemesen haladva csak a szabályos haladási módtól való eltéréskor kell a parancsot és a pórázrántást megismételni.

Ha a kutya néhány lépést szabályosan megtett, simogassuk meg a fejét, dicsérjük meg, de közben ne lassítsunk. Az orrával, a fejével nyugodtan a bal kezünkhöz érhet, játszhat vele. Ha a kutya lemaradozik, ne rántsunk erőset a pórázon, inkább apró mozdulatokkal, szaggatottan húzzuk, eközben kedvesen hívogassuk, futó mozgást mímelve. A lemaradás annak a jele lehet, hogy a kutya bizonytalan, bíztatásra van szüksége. Amikor az új feladatot már megszokta és szabályosan mellettünk halad, közbeiktathatunk ültetést, fektetést, irányváltoztatást, kígyóvonalat stb. A kutya annál éberebb marad, minél változatosabb a program, így pontosabb lesz a feladat végvégrehajtása is. A gyakorlás eleinte nem legyen több 5 percnél, a kutyát dicséret után engedjük szabadon futkározni.

Amennyiben a láb melletti követés pórázon vezetve már tökéletesen megy, megpróbáljuk a szabadon követést láb mellett. Elindulás után észrevétlenül engedjük el a pórázt. Ha a kutya kitér a szabályos helyérül, a „lábhoz!” parancs elhangzása után hirtelen lépjünk rá a pórázra. A kutya néhány alkalom után megérti, hogy a parancs akkor is érvényes, ha a pórázt nem tartjuk a kezünkben. Később a pórázt csatoljuk le és így folytassuk a gyakorlást.

A helyben maradás nem csak a vadászati munkának, de a hétköznapi életnek is nélkülözhetetlen eleme. A parancs jelentése: a kutya a parancsunk szerint megszabott helyen fekszik vagy ül mindaddig, amíg vissza nem megyünk hozzá és engedélyt nem adunk a felkelésre. Ha a kutyát fekve hagytuk, nem ülhet fel, nem kúszhat odébb, ha mégis ezt tenné, az eredeti helyére vissza kell rángatni, és felháborodott „ott!” vezényszóval megismételtetjük a gyakorlatot. Örök szabály, hogy a helyben maradásból nem hívjuk el a kutyát!

A kutya számára a helyben maradás nehéz feladat, hiszen a legalapvetőbb viselkedési formával, a falka követésével ellenkezik. Ezért a tanítását ne kezdjük el a kutya 8-10 hónapos életkoráig, amikor már kellően önálló és a szabadban vagy játék közben nagyobb távolságra és hosszabb időre is el mer szakadni a gazdájától.
A feladatot rövid fegyelmező gyakorlatok után kezdjük, amikor a kutya minden idegszálával a parancsunkat lesi. A kutyát lefektetjük és határozott, kissé fenyegető hangsúllyal kiadjuk az „ott!” parancsot. A kutya elé lépve és vele szembefordulva fentről lefelé irányuló mozdulattal elé dobjuk az összehajtogatott pórázát és pár lépést hátrálunk. Várunk, majd újra hátrálunk, oldalra lépünk, de állandóan a kutyát figyeljük, és ha fel akar állni, megismételjük a fenyegető „ott!” vezényszót és az előbbi kézmozdulatot. Amennyiben a kutya legalább fél percig fekve maradt, visszamegyünk hozzá, megkerüljük őt és a jobb oldala mellett megállunk. Ha a közeledésünk felállásra készteti, újra hangozzék el a fenyegető parancs. Egy kis várakozás után rendkívüli dicséret következik.

Az ismétlések során fokozatosan növeljük a távolságot és az időtartamot, de eleinte még nem fordítunk hátat a kutyának. Néhány gyakorlás után már a pórázát is lekapcsoljuk és magunkkal visszük. Amennyiben a kutya a feladat végrehajtása során nyugodtan és magabiztosan fekszik, oldalra tekintget, továbbléphetünk: növeljük a távolságot, sőt el is tűnünk a látóköréből. Ekkor kérjünk meg egy a kutya számára közömbös segítőtársat, hogy kissé távolabbról figyelje őt és például karfelemeléssel jelezze számunkra, ha a kutya felkel. Ekkor újra elhangzik a „feküdj, ott!” fenyegető parancs. Mindenképpen figyeljük a reakcióit, ha megadó testtartással és arckifejezéssel kúszik felénk, az annak a jele, hogy a feladat – az egyedüllét – túlságosan megterheli az idegrendszerét. Ha ez többször ismétlődik, azzal számolhatunk, hogy a kutya idegrendszere az átlagosnál érzékenyebb vagy valamilyen kiképzési hiba miatt nem eléggé bízik meg a gazdájában. Ilyenkor a kutyát tilos büntetni, meg kell út nyugtatni és az alapoktól kezdve kell ismételni a feladatot a korábbinál intenzívebb dicséretek mellett. Csak akkor szabad tovább lépni, ha a végrehajtás során a kutya már nyugodt és magabiztos.
A feladat végrehajtását fokozatosan nehezíteni kell zavaró kényezők, például más kutyák jelenlétével. A jól kiképzett kutyánk mellett a másik kutyavezető apportíroztathatja a saját kutyáját vagy finom falatokkal is etetheti azt – a mi kutyánkat semmi nem zavarhatja meg. Az ilyen nagyon nehéz feladatnál mindenképpen gondoskodjunk arról, hogy egy ismerős segítségével titkos kontroll alatt tarthassuk a kutyánkat.

A behívásról már esett szó a kölyökkutya nevelése témakörben, mégis visszatérünk rá, mivel meg kell különböztetnünk azt, amikor a fegyelmezett kutya a behívó parancsra azonnal és gyorsan a vezetőjéhez visszatér és előtte leülve várja a további feladatokat, valamint azt, amikor az „átlagkutya” szeretett gazdájához megy annak hívására, ha éppen nincs valami egyéb fontosabb dolga.

A kutyában már a kölyökkorban rögzül, hogy a behívó jel teljesítését valami jó dolog követi, tehát érdemes teljesíteni. A feladat elsajátíttatását az nehezíti, hogy a parancsot követő késztetésre (nemteljesítés esetén) nincs eszközünk, csak trükkjeink lehetnek. A szokásos fegyelmi gyakorlatok közben hirtelen gyorsan hátrafelé lépkedünk és a kutyát engedjük pár lépést előrehaladni. Amikor a póráz szinte megfeszül, adjuk ki a behívó sípjelet, illetve a „hozzám!” vezényszót, egyidejűleg tovább hátrálva megrántjuk a pórázt. Amint a kutya közeledik felénk, pár métert hátrálunk, végül leültetjük és megdicsérjük. A feladatot azért célszerű a fegyelmi gyakorlatok között elvégeztetni, mert így a feltétlen engedelmesség légköre és hangulata a behívó jelhez is társul.

Ha a szabadon futározó kutyánk nem engedelmeskedi az első behívó parancsra, sarkon fordulva elsietünk és hátra sem nézünk. A kutya természetes reakciója alapján utánunk rohan, ekkor kijár a dicséret. A hatást később fokozhatjuk azzal is, hogy a behívó sípjelre nem azonnal engedelmeskedő kutya elől elbújunk. Ezt csak olyan helyen tehetjük meg, ahogy nagyobb távolságon belül semmilyen veszély nem fenyegeti a kutyánk testi épségét, és külső megfigyelő segítségére is számíthatunk, aki azonban nem avatkozhat közbe, legfeljebb bennünket figyelmeztethet. Hasaljunk a földre és amint a kutyánk kétségbeesetten keresni kezd, sípoljunk egyet újra. A kutya azonnal reagálni fog, ekkor előlépünk és alaposan megdicsérjük.

Önfejűbb természetű kutya esetében (ez a vizsláknál ritkábban, a nagyobb mozgáskörzethez szokott kopóknál gyakrabban előfordulhat), a behívás gyakorlásához használjunk 10 méteres pórázt a kutya nyakörvére kapcsolva. A kutyát szabadon engedjük, amikor a póráz majdnem megfeszül, a behívás jelét sípoljuk és a kutyát a póráz megrántásával figyelmeztetjük a parancs végrehajtására.

Szóljunk néhány szót a sípjelekről is. A vadászmunka közben háromféle sípjel használata vált be: egy rövid „ti” – a figyelemfelkeltés (pl. az irányváltoztatás vagy a fektetés végének) jele; egy hosszú „tá” – a fektetés; a gyors, szaggatott rövid „ti-ti-ti” – a behívás jele. Vannak, akik a fektetésre a kétvégű síp sima felével fújnak egy hosszú „tá”-t, a behíváshoz pedig a síp golyós, trillázó végét használják.

A fegyelmező gyakorlatok speciális területe a kiállítási felkészítés (ringdresszúra), ennek a gyakorlásakor felvezető zsinórt használjunk. Tegyünk meg néhány kört szabályos láb melletti követéssel, a kutyát ültessük le és nézzük meg a fogait. Ezután „lábhoz!” jellel tegyünk meg egy-két nagyobb kört lépésben, majd futva, eközben ügyeljünk arra, hogy a kutya ne húzzon semmilyen irányba, jókedvűen, lendületesen mozogjon. Ezt követően a kutyát a szokásos módon megállítjuk és így is kell maradnia legalább két percig. Álljon nyugodtan úgy, hogy mind a négy lábát egyenletesen terheli. Tűrje el, ha a lábait igazgatjuk és maradjon is ebben a beállításban. Amikor ezt begyakoroltuk, kérjük meg egy ismerősünket, hogy játssza el a bíró szerepét, nézze meg a kutya fogait, tapogassa meg a fejét, a testét, a kan kutya heréit. A kutyának mindezt nyugodtan kell elviselnie, amiért természetesen dicséretet érdemel.